1988-ban történt meg ez az eset. Boglárlellén voltunk sporttáborban. Nagyon élveztük a nagy fürdéseket a Balatonban, és a késő éjszakába nyúló dumálgatásokat a szobatársaimmal. Úgy éreztük, ez aztán nagyszerű szelete az életnek. Csupán egyetlen egy momentum árnyékolta be ezt a hetet. Időnként, egy ismerős sráccal csak úgy brahiból elmentünk egy közeli ABC-be lopni. Mikor mit: cigit, egy zacskó cukrot, valamilyen ivólevet, stb. Itt, egy közérti bevásárlás kapcsán "meglovasítottam" egy tábla mogyorós csokoládét. Az a barátom, aki éppen velem volt, látta az egészet, és azt mondta: "Ne csináld! Ennek nincs semmi értelme!" Én azonban nem hallgattam rá. Valami olyasmi volt bennem, hogy én ehhez elég bátor vagyok, és meg fogom csinálni. Igen ám, csakhogy a "kis" lopásomat az egyik bolti eladó észrevette, és miután távoztunk a pénztártól, odajött hozzám, mondván: szeretné átvizsgálni a hátizsákomat.
Na, én egyből tudtam, miről van szó, és elkezdtem hazudozni, hogy van egy tábla csokoládé a táskámban, amit még kintről hoztam be. Persze, egy szavamat sem hitte el. Hátra kellett vele mennem a rajtárba, ahol elkérték a személyimet, és jegyzőkönyvet vettek fel az esetről.
Piszkosul szégyelltem magam, és féltem, hogy ez után mi lesz.
Innentől kezdve az egész tábor nem volt annyira élvezetes a számomra. Végig ott motoszkált bennem, hogy mi fog történni. Amikor hazajöttünk a táborból, nem mertem a szüleimnek megmondani az igazat, noha éreztem, hogy ez lenne a helyes.
Már elkezdődött az iskola, s én lassan-lassan megnyugodtam, hogy nem lesz ebből az ügyből semmi, megúszom a dolgot. Ám egy este, amikor hazamentem, édesanyám így fogadott a kapuban: "Ma ettem csokoládét, jó kis keserű, balatoni csokit."
Ekkor már tudtam, hogy valami folytatása is lesz a dolognak. Az Ifjúságvédelmi Osztályra kellett bemennünk, ahol végül elbeszélgettek velem, kaptam egy szóbeli "ejnye-bejnyét". Végül is nem "nagy kunszt" - gondolhatja valaki, - de nekem éppen elég volt, hogy tanuljak a történtekből, és levonjam a következtetéseket. Akkor megfogadtam, többet nem fogok lopni!
15 év telt el azóta, hogy ez megtörtént. Leérettségiztem, lediplomáztam, és boldog házas ember vagyok.
Az életem legfontosabb döntése az volt, hogy befogadtam Jézus Krisztust a szívembe, és ezáltal személyes kapcsolatba kerültem Vele. Átértékelődött az életről való felfogásom! - János
