Hallgasd meg a bibliai történetet a CD-ről, vagy a képre kattintva:
Egy kis segítség a történet megértéséhez:
Kik voltak azok a farizeusok?
Egy olyan csoport Jézus Krisztus korában, akik az isteni törvényeket és a vallásos szabályokat szó szerint igyekeztek betartani, de nem a szeretet hajtotta őket, hanem az, hogy szuper jónak tűnjenek. ebben a részben semmiképpen sem tudták elhinni Jézusról, hogy Ő az Isten Fia, a Megváltó. Mikor olyan dolgokat mondott, amik erre utaltak, nagyon mérgesek lettek.
Mi az a János Evangéliuma?
A Bibliában 4 olyan rész van ami az Úr Jézus Krisztus földi életéről szól, hogyan született, mit tett és tanított. Ezeket a részeket Evangéliumoknak hívjuk, és mindegyiket más szerző jegyezte le, erről kapták a címüket.
Ezek közül az egyik a János evangéliuma, amiből most a 8. fejezetet meghallgattad. Mind a 4 Evangéliumban olvashatsz az Úr Jézus Krisztus haláláról és feltámadásáról is, ami a Húsvét története - ezt ünnepeljük Húsvétkor.
Erről szól a következő két ének is:


